Halász Judit

Halász Judit


2018. Április 14. 10:30


Halász Judit színészi pályafutásával párhuzamosan új műfajt teremtett előadóművészként. Magyar költők verseit közel harminc éve énekli a magyar könnyűzene legjobbjainak megzenésítésében – méghozzá gyermekeknek. Generációk nevelkedtek fel lemezeinek hallgatása közben. 18 megjelent lemez után először egész estés filmkoncertet forgattak a művésznővel. A „Csirbiri” koncerten a filmkoncert zenei anyagából hallható válogatás, amely csokorba fogja Halász Judit egyedülálló pályafutásának legnépszerűbb alkotásait. Legutoljára 2014 őszén jelent meg lemeze „Kezdődhet a mulatság” címmel. Legfontosabb küldetésének tartja fenntartani a családok, a gyerekek magyar költészet iránti érdeklődését és dalok formájában észrevétlenül szórakoztatva felhívni a figyelmüket az élet sok, fontos törvényére, amihez alkalmazkodnunk kell, ha a humanizmus etikája szerint akarunk élni. A gyerekek - Magyarországon elsőként – a Mosoly-Rend lovagjának választották. A Vigszinház tagja, - a magyarországi UNICEF elnökségi tagja. A magyar állam Jászai Mari – és Érdemes Művész –díjjal, a Magyar Köztársasági Tiszti Keresztjével, valamint Kossuth díjjal jutalmazta eddigi munkáját.

További programok

Alma együttes

Tovább Jegyvásárlás

Apacuka zenekar

Tovább Jegyvásárlás

Levente Péter - "Varázsóra" Kacagó Koncert, Családi Színház 4-104 éveseknek

Tovább Jegyvásárlás

Süsü a Sárkány kalandjai

Tovább Jegyvásárlás

Kapcsolódó hírek

Hogy is volt? - Alma együttes

Szombaton (kis túlzással) még a plafonról is fürtökben lógtak a gyerekek az Alma együttes koncertjén.    Nem hiába, hiszen a mai gyereksereg nagy kedvencének a...

Részletek