Szent Péter esernyője

Szent Péter esernyője


Elmúlt előadás.


Játékidő    120

Megvalósulhat-e a helyiek nagy álma, azaz lehet-e európai település a tótok lakta Glogovából? Ez foglalkoztatja a helybéli intelligenciát: Gongolyt, Szlávikot, Majzikot és Adamecznét. Amikor az elmaradott Glogovára új plébános, Bélyi uram érkezik, különös csoda történik. A viharban Szent Péter egy piros esernyőt borít Bélyi uram kishúgára, Veronkára. Ezzel megindul Glogova felvirágzása: megújul a paplak, Veronkához francia nevelőnőt szerződtetnek, özvegy Münz Jónásné személyében pedig a városkában fellendül a kereskedelem is… Telnek-múlnak az évek, s a kis Veronka eladósorba kerül. Megismerkedik Beszterce híres ügyvédjével, Wibra Gyurival. A fiatal, feltörekvő jogász és a Szent Péter esernyőjének áldásával felnőtt papkisasszony azonnal egymásba szeret. Közéjük áll azonban Wibra Gyuri öröksége, amelyet megboldogult apja – hogy, hogy nem? – egy esernyő szárába rejtett. S megindul a harc a vagyonért.

A kedvezményes jegyára a Déryné Program hozzájárulásának köszönhető.

Rendező

Susán Ferenc

Színészek

BÉLYI VERONIKA, a pap húga - Bocskai Virág, BÉLYI JÁNOS, glogovai pap - Kántor Zoltán, MADAME KRISZBAY, társalkodónő - Litauszky Lilla, WIBRA GYÖRGY, besztercei ügyvéd - Farkas Zoltán, ANCSURA, Wibra anyja - Kökényessy Ági, SZTOLARIK, Wibra gyámapja - Albert Péter, ADAMECZNÉ, glogovai parasztasszony - P. Kerner Edit, LONKA, Adamenczné lánya - Németh Anna, SZLÁVIK, glogovai paraszt - Máté Krisztián, GONGOLY, glogovai paraszt - Baksa Imre, MAJZIK, glogovai tanító - Kecskés Alexisz, MÜNZNÉ, zsidó asszony - Falati Hedvig, BILLEGHI, Bélyiék szolgálója - Erdélyi Gábor

További Programok

LOVESHAKE – Az élet összeráz

Tovább Jegyvásárlás

Kapcsolódó hírek

Nincs kapcsolódó hír!