Soha ne add fel!
Ha valamit megtanulhattunk ebből az előadásból, az az, hogy soha nem szabad feladni! Se önmagukat, se az életet, az élet élvezetét, és soha nem szabad úgy érezni, hogy nekünk már leáldozott. Sok korábbi Orlai-előadás után ugyanezt a szép és fontos vállalást szolgálja a Hitted volna? is: Richard Baer darabjában az özvegy Herman ostromolja házasságvágyával és az élet újrakezdésének reményével a szintén özvegy Christine-t, egykori legjobb barátjának egykori feleségét.Verebes István rendező roppantul ügyel rá, hogy Kern András és Hernádi Judit is elfelejtse erre az estére minden manírját. A két színész így visszafogottan, (ön)ironikus humorral mutatja meg a férfi és a nő évődését, csakúgy, mint a nemcsak játékból való piszkálódásokat. A Hitted volna? épp attól válik igazzá, hogy Verebes tudja: ez a két idős ember már megengedheti magának az őszinteséget, és azt, hogy ne finomkodjanak. Mindketten pontosan tudják, hogy ez az utolsó esélyük az életben, és ezt a szerző ügyesen bizonyossá is teszi: a két főszereplőt halálok és temetések veszik már körül, ráadásul Christine New Yorkból Floridába készül épp utazni utolsó éveire. Ezért olyan őszinte minden kettejük között: őszinte a nyomulás Herman részéről, őszinte az esetenként szinte durva visszautasítás Christine-től, és épp ilyen őszinte Hernádi és Kern játéka is. Így pedig – hiába kiszámítható és egyszerű a cselekmény – végig élvezetes marad az előadás, mert végig érezni, hogy minden mondat valódi, mindegyiknek tétje van annak számára, aki kimondja.