Villáminterjú Németh Kristóffal

Villáminterjú – Németh Kristóf

 

Augusztus 18-án A hűtlenség ára című darabot mutatja be a Dunakeszi Teátrum Pikali Gerda, Nagy Sándor és Németh Kristóf főszereplésével.
Ennek kapcsán egy villáminterjú erejéig elcsíptük a hűtlen férj szerepét játszó Németh Kristófot.

VAN-E VALAMILYEN KÖTŐDÉSED DUNAKESZIHEZ?

Igen. Olyannyira, hogy Dunakeszin sok barátom él, így gyakorta járok oda. Színházunk két nagyszerű munkatársa is dunakeszi lakos és hozzájuk gyakran megyünk ki. Másrészt az én keresztapám,  – aki református lelkipásztor – volt Dunakeszin lelkész hosszú éveken keresztül. Debreczeni Károly Istvánnak hívták.  Éppen ezért a dunakeszi református templomnak is gyakran voltam a vendége.

 

A HŰTLENSÉG ÁRÁBAN EGY CSALÁRD FÉRJET ALAKÍTASZ. SZÁMODRA MIT JELENT A HŰSÉG?

Amikor 18 éves lettem a 18. születésnapomra – tehát kvázi a felnőtt korom küszöbén – azzal indított utamra az én színházi mesterem Földesi Margit, – akinek a színiiskolájába jártam -, hogy  kaptam tőle egy olyan túrabotot, aminek a fogantyúja  egy kutyafej formára van kifaragva fából és azt írta Margit mellé, hogy “felnőtt korodra legfontosabb tanácsom, hogy sose feledd a kutya a hűség”.

A hűség szerintem egy rettenetesen fontos és ma nagyon kihalófélben lévő emberi tulajdonság. Ráadásul amint  látod nem csak emberi – hiszen most itt egy kutyusról beszélünk. Azt gondolom, hogy mind a munkában, mind a családban, mind a szerelemben számomra alapkövetelmény a hűség és ezt én meg is adom mindenkinek, akit én legközelebb érzek magamhoz. Tehát még egyszer mondom én munkában is nagyon hűséges vagyok. Nem volt olyan munkahelyem, ahol évtizedekig ne dolgoztam volna adott esetben. A baráti kapcsolataimra is jellemző, hogy gyerekkoromtól,  –  vagy kvázi a megismerkedésünktől kezdve –  azokkal akik már a barátaim, tart. Egy szerelmi kapcsolatban is az egyik legfontosabb alapvető dolog.

 

VAN-E “BANKANCSLISTÁS” SZEREPED?

Igen van több is. Az egyik III. Richár Glosterje, maga a gonosz  III. Richárd. Nagyon szeretném majd eljátszani.

Elmondhatom, hogy túl vagyok egy nagy bakancslistás szerepen, ami sose volt kézzel fogható, hogy ezt én valaha eljátszhatom. Néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlen volt. Londonban láttam a Billy Elliot című musicalt és ennek az apa szerepe. Nem csak azért mert – egyébként most pont annyi idős a fiam mint a kissrác a Billy Eliot-ban, maga Billie Eliot,  – hanem azért is, mert egy emblematikus  gyönyörű darabban egy gyönyörű szerep, és amikor felhívott Szirtes Tamás tanár úr a Madách Színház igazgatója, hogy menjek próbát énekelni a Magyar Állami Operaházba, hát akkor prózai színészként meg kell, hogy mondjam úgy éreztem, hogy ez az életem egyik legnagyobb ajándéka. Most már 3. esztendeje játsszuk Magyarországon is ezt a musicalt. Több, mint 130 ezer ember látta és készülünk a következő esztendőben is egy nagyon komoly szériára, úgyhogy meg is kaptam már egy álom szerepet.

Egyébként nekem nagy szenvedélyem a filmezés is. Inkább a tévéjátékokban vannak olyan nagy játékfilmek és hát átléptem a gyermek és az ifjú hódító szerepből az apa szerepkörbe, és azt kell mondjam, hogy a következő évadban több meglepetésben láthatnak majd a televízióban is például ismét apaként.

 

MIKOR ÉREZNÉD ÚGY, HOGY MÁR MINDENT MEGVALÓSÍTOTTÁL, AMIT SZÍNPADON LEHET?

Ez egy nagyon jó kérdés. Akkor, hogy ha sikerül fölépítenünk olyanná a Fórum Színházat, amilyennek megálmodtuk, és akkor ez túlmutat az én színészi énemen ilyen értelemben. Nekem most már sokkal fontosabb a színházépítés, mint a saját színészi karrierem építése.

Nagyon elégedett ember vagyok ebből a szempontból. Sok csodálatos szerepet játszhattam el. Molnár Ferenc Liliom-jától a Háború és békén át a West Side Story-tól a Billy Elliot-ig. Ilyen szempontból nem vagyok elégedetlen. Csodálatos szerepeket játszhattam és például a Hűtlenség ára most az egyik kedvenc szerepem.

 

HA ELJÁTSZHATNÁD A BROADWAY-EN CLYDE SZEREPÉT, KI LENNE BONNIE?

Natalie Portman. Régi szerelem :-).

 

Köszönöm, hogy tudtunk beszélni és akkor találkozunk augusztus 18-án a Dunakeszi Teátrum A hűtlenség ára bemutatóján!